Már többen kérdeztetek róla és kértétek, hogy írjak, mi a véleményem arról, hogy pár hét alatt így megfordult velünk a világ. Nagyon falsnak érezném most, ha nagy volumenű motivációs szövegbe kezdenék arról, hogy mennyi minden szépet és jót rejt a jelenlegi koronavírusos helyzet, hogy használd ki, inspirálódj, kezdj bele valami újba stb. Ez persze szuper, és ha valóban úgy érzed, fejlődsz általa, nem pedig csak menekülés attól, hogy szembenézz azzal, mi is zajlik valójában, tedd. (Pl. én is tervezek majd angol csoportos tanfolyamot indítani, ha lesz plusz időm – vagy klónoztatom magam :))
Ha buzog benned a tenni vágyás, a rendrakás, a sportolás, hajrá, nagyon jó hozzáállás! De szeretném, ha tudnád: amennyiben most az égvilágon semmihez sincs kedved, azzal sincs semmi baj.
(B.Sz.)
Igen, fontosnak tartom mindig megvizsgálni az érme két oldalát, és felfedezni minden kényelmetlen, vagy akár veszélyes helyzetben az áldást. Igen, ott van minden változásban a lehetőség arra, hogy jobbak legyünk általa. Abban, ahogy az elmúlt hetekben az egész ország, sőt, az egész világ elkezdett egy probléma megoldásán együtt gondolkodni, együtt cselekedni, de leginkább együtt-érezni: mindez csodálatos. De az is oké, ha ennek most nem tudsz felhőtlenül örülni.
Azt is megtanultuk a jelen helyzetből, hogy azzal, hogy el kellett szakadni a számunkra fontos és eddig természetesnek vett kapcsolatoktól, helyzetektől, jobban értékeljük őket, és biztos (legalábbis egy darabig), hogy kincsként fogunk majd rájuk tekinteni ha újra nyugodtan ölelhetünk meg valakit, vagy ihatunk meg egy kávét egy belvárosi cukrászda teraszán rengeteg emberrel körülvéve. Többen, akik ellene voltak, rájöttek, mennyi mindent el lehet intézni online. Arra is, hogy mennyire nincs szükségünk megszállottan róni a plázákat, és megvenni az ezredik bárakármit. A valódi értékek, a friss levegő, a szabadságérzet, a társak, önmagunk egészsége, és a másokra való odafigyelés mind-mind felértékelődtek. Hála mindezekért.
Emellett azonban teljesen emberi, természetes és indokolt, ha totálisan a padlón érzed magad. Ez az az időszak. Mikor máskor kéne így érezned? Hiszen gyászolunk. Néhányan az elvesztett szeretteiket siratják. A többség “csak” a biztos(nak vélt), jól ismert világunkat. A fájdalom, a frusztráció és leginkább a bizonytalanság pedig félelmet szül. Érthető. Most ez is része a jelennek (valahol mindig az). Vissza fogjuk szerezni azt, ami volt, ha nem is pont ugyanazt, akkor lehet, hogy még szebbet építünk, együtt. Túl leszünk ezen is, ha mindenki megteszi amit meg kell. Ha odafigyel magára és másokra, és betartja az észszerű szabályokat. Lépésről lépésre egyre jobb lesz, én hiszek benne - aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ünneplünk!
Ha röviden kéne megfogalmaznom az üzenetem (eddig egy kisebb regényt írtam :)), azt mondanám, a coaching hármas alapelvét figyelembe véve: ha már mindent megtanultál a veszélyről, amit meg lehetett (ész), ha ennek tudatában mindent megtettél, amit meg lehetett (kéz), akkor már csak egy dolog maradt hátra: az életbe vetett bizalom gyakorlása, a megrendíthetetlen hit abban, hogy minden rend-ben lesz (szív). Ezzel a hármassal teljes, egész, a fent említett világosság-sötétség jin-jang harmóniájával pedig kerek az életünk. És ez így van jól.
Éld meg tehát bátran az összes érzést, ami felmerül benned, és engedd meg magadnak, hogy egy ideig gyenge legyél. Csak ne ragadj bele, utána szedd össze magad (ha kell, kérj hozzá segítséget), majd pedig engedd meg magadnak azt is, hogy boldog legyél.
Ez utóbbi – bármilyen furcsán hangzik - néha nehezebb. De hogy miért, az már legyen egy következő “kisregény” témája.
Addig is: vigyázz magadra, vigyázzunk egymásra! 🙏💕
“Legyen előtted mindig út, Fújjon mindig hátad mögül a szél, Az eső puhán essen földjeidre, A nap melegen süsse arcodat, s Amíg újra találkozunk, Hordjon tenyerén az Isten.”
(ősrégi, ír áldás)
Nosce te ipsum - and be the best version of yourself.
Segíthetek benne!
Ha tetszett a cikk, a lenti gombok segítségével meg tudod osztani, hogy másokhoz is eljusson. Ha pedig like-olod a FB oldalam, további ismeretekhez juthatsz a pszichológia és coaching kapcsolódási pontjairól.
Szeretettel várlak!
További információkat rólam a fenti Welcome-on keresztül is olvashatsz :)
Bécsi Szilvia
Opmerkingen