Nemrég elindítottam egy youtube csatornát podcast-szerű hangjegyzetekkel, amik között a nárcizmusról is esik szó - csak Nektek ❤️
Ez az írásom is tanulmányaimon és tapasztalaton alapuló véleményem, nem a nárcisztikus személyiségzavarról szól, aminek diagnózisa klinikai szakpszichológus/szakpszichiáter feladata. Ha azonban már felmerült benned a kérdés, hogy vajon Te nárcisz vagy-e, adhatok hozzá némi kapaszkodót.
Amikről itt szót ejtünk, azok bizonyos viselkedésmintázatok, azaz adott személyiségjegyek együttes, visszatérő megnyilvánulásai. Természetesen vannak fokozatai, ezért mindig a túlzásokat és az alap beállítottságot figyeld. “Önteltnek tűnök? Megbántok másokat?” Ha mindkét kérdésre igen a válaszod, azért ne keseredj el.
Kis mértékben ugyanis egészséges a nárcizmus (pl. önszeretet), sőt bizonyos helyzetekben hasznos is lehet (pl. önvédelmi mechanizmus).
(saját fotó)
Sőt, amennyiben ezek a kérdések azzal a szándékkal fordultak meg benned, hogy javítani, változtatni szeretnél magadon és az interakcióidon, akkor ez már önmagában annak a jele, hogy valószínűleg nem vagy nárcisz. Ő ugyanis sosem akar megváltozni, fejlődni, mert bizarr módon egyszerre gondolja azt, hogy úgy jó, ahogy van és ugyanakkor érzi, hogy nagyon nem. (Ha azért akarsz változtatni, hogy így kontrollálhass másokat, akkor viszont gyanakodhatsz. Persze, nagyon cool-nak tűnhet mások manipulálása, de valójában ez mindig csak egy boldogtalan kis emberke kétségbeesett kapálózása, hogy fontosnak látszódjon a világ és önmaga szemében.)
Íme néhány kérdés, amik segíthetnek az önmegismerés/önfejlesztés útján:
1. Amikor megbántasz másokat, vagy látsz másokat szenvedni, sajnálod őket?
2. Belátod, ha hibáztál, és tudsz szívből bocsánatot kérni?
3. Amikor ajándékot adsz, figyelsz arra, hogy a megajándékozott mit szeretne valójában, minek örülne igazán?
4. Ismered a társad, vagy meg akarod ismerni őt, tudni arról, hogy mik a vágyai és félelmei, mindezt valós érdeklődéssel?
5. El tudod fogadni, ha valakinek más a véleménye, vagy ellentmond/nemet mond neked?
6. Képes vagy nyíltan és őszintén kommunikálni ill. értő figyelemmel meghallgatni a másikat?
7. Szereted a nyugalmat, a csöndet, és hosszabb távon is tudod élvezni a harmóniát?
8. Kerülöd a cinikus, csipkelődő viccelődést, egymás “ugratását”?
9. Szeretsz egyedül lenni a saját gondolataiddal?
10. Türelmesen végig tudtad olvasni a kérdéseket? :)
Minél több igenlő választ adtál, annál kisebb a valószínűsége, hogy toxikus személyiséged van.
Persze joggal merülhet fel, hogy amennyiben nárcisztikus vagy, akkor bizonyára torzítod a valóságot, tehát lehet, hogy tudat alatt úgy válaszolsz, hogy ne tűnj annak.. Nyilván. De ne felejtsd el, hogy most magaddal beszélsz, most végre teljesen őszinte lehetsz.
Ha tartósan nem érzed jól magad a bőrödben, ha minden kapcsolatod előbb-utóbb dugába dől, ha folyton változtatnod kell a “szereplőket” magad körül, hogy jobban érezd magad, anélkül, hogy Te valósan változtatnál a hozzáállásodon vagy a viselkedéseden, akkor ideje magadba nézned.
Önmagadra való reflektálásnál nagyban segítheti a személyes fejlődést, ha felismered ezeket a mintázatokat. Ha pedig úgy érzed, tenned kell azért, hogy boldogabb lehess, hajrá! Miért várnál akár egyetlen napot is? Keress hozzáértő segítséget, valósan rád figyelő szakembert, és szánd el magad a közös, kőkemény munkára.
Ha pedig feltehetően egy nárcisszal való kapcsolatból lábaltál ki (először is: gratulálok!), akkor olyan segítőt keress, aki nem csak a könyvekből tanulta meg, hanem tapasztalatból tudja és érzi is, hogy min mész keresztül.
A nárcizmusról itt olvashatsz bővebben:
Nosce te ipsum - and be the best version of yourself.
Segíthetek benne!
Ha tetszett a cikk, a lenti gombok segítségével meg tudod osztani, hogy másokhoz is eljusson (köszönöm!). Ha pedig like-olod a FB oldalam, további ismeretekhez juthatsz a pszichológia és coaching kapcsolódási pontjairól.
Szeretettel várlak!
További információkat rólam a fenti Welcome-on keresztül is olvashatsz :)
Bécsi Szilvia
Comments